Független magazin — 2016 óta

Szerző

Contextus

Contextus cikkei a Contextuson.

15832 cikk1581. oldal

Legfrissebb cikkek

Uncategorized

Budapesten dolgozni, vidéken pedig élni

Horváth Márk a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatója. A kecskeméti Ciróka Bábszínházban, Ludas Matyi szerepét játszotta Vidovszky György rendezésében. Az Ódry színpadon vendégszerepelt előadás után még jelmezben kérdeztem a rocksztár Matyit. A közelmúltról és kicsit a jövőről is, valamint a pesti és a vidéki színészlétről beszélgettünk.

Contextus ·

Uncategorized

Horváth József: Lehet másként is csinálni

Tavaly megnyerte az Aranypánt-díjat, rákkutatással foglalkozik, mélyen vallásos, roma származású és Karcag (egyik) cigány telepéről jött. Horváth Józsefet kérdeztük, hogyan áll azóta a kutatással, milyen életutat járt be, és mit tanácsol a roma fiataloknak, akik ki szeretnének törni.

Contextus ·

Uncategorized

Lemmy és Bowie után Glenn Frey is távozott

Nemrégiben Lemmy (eredeti nevén Ian Fraser Kilmister), a Motörhead frontembere távozott, majd őt követte David Bowie, s ma pedig Glenn Frey gondolta úgy, hogy a mennyekben szeretné élvezni a hotelt. Mindannyian a 70 évhez voltak közel: Lemmy 70, Bowie 69, s Frey 67. Ugyan nem a zenei szcénában mozgott Alan Rickman, de ő is a 69-esek táborához csatlakozott.

Contextus ·

Uncategorized

Az idegenség alakzatai

A József Attila Kör 2016. február 26-án tartja a hagyományos JAK Tanulmányi Napok egynapos konferenciáját, melynek címe idén: Az idegenség alakzatai.

Contextus ·

Uncategorized

Ferencz Mónika: Szükséges a csend

A ContextUs irodalmi körökhöz kapcsolódó interjúsorozatának első alanya a Köménymag irodalmi kör. Bemutatottjaink: Bende Tamás, Csombor Rita, Ferencz Mónika, Gláser Diána, Horváth Veronika, Kopcsányi Lilla, Kovács Márton, Őry István, Székely Örs.

Contextus ·

Uncategorized

39. Sárvári diákíró pályázat

Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata meghirdeti a 39. Sárvári diákíró pályázatot, és 2016. március 22-től március 25-ig Sárvár városában megrendezi az irodalmi pályázat táborát.

Contextus ·

Uncategorized

Elhunyt Fázsy Anikó, a Nagyvilág főszerkesztője

Fázsy Anikó József Attila-díjas magyar műfordító, szerkesztő 1939. július 8-án született Budapesten, az elmúlt évtizedekben legtöbben a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat művelt és sokoldalú szerkesztőjeként, és az európai, főleg francia történéseket figyelő, elemző és értékelő, mértékadó cikkei miatt ismerhették. Ma hajnalban hosszú, méltósággal viselt betegség után örökre lehunyta szemét.

Contextus ·

Uncategorized

Woody Allen a '90-es évek keserű pirulája

2015. december 1-én a világ legneurotikusabb rendezője valahol, remélhetőleg nem a tőle megszokott hangulatban, 80. születésnapját ünnepelte. Budapest is csatlakozott a rendező ünnepléséhez, aki 2015-ben már 45. filmjét mutatta be – mely az Irrational Man címet viseli. Az Uránia Nemzeti Filmszínház december 1. és február 9. között klasszikusokat idéz meg a vásznon Woody Allen retrospektív címmel. Az esemény különlegessége, hogy öt Woody Allen-film kerül terítékre, méghozzá filmszalagról, klasszikushoz méltóan.

Contextus ·

Uncategorized

Juhász Márió: Camino

Juhász Márió verse: Camino. "Téged is elnyelt a mellékutca / végtelen méhe. Addig volt / bőröd a fal, ami éjszaka, mint / egy gótikus templom / borzongató simogatása / vesz körül, ingerel."

Contextus ·