Január 10-én megjelent a Blue Tips második nagylemeze In Line címmel. Az albumon 12 szám hallható. Mint a zenekar elmondta, 2018 elejétől megírt dalok kerültek a lemezre.
A munkálatokat az Artist Factory stúdiójában vették fel. Cs. Szabó Zoltán segítette az In line albummá való formálását – vele már az előző lemezen is közösen dolgoztak. A dalok most nem együtt feljátszással lettek rögzítve, hanem minden hangszert külön vettek fel és a stúdióban eltöltött idő is megsokszorozódott.

Mint elmondták, az In line dalait 2018 elejétől kezdték el írni és rakták össze. Sok munka áll mögötte. Ennek okát abban látják, hogy míg az előző lemez, az I Only Drinkwater at Parties csuklóból jött, addig az In line sokkal összetettebb.
Kapcsolódó cikk
Blue Tips: Mi nem az a tipikus egyszámos banda vagyunk – Interjú
A komplexitás, mint mondta a zenekar a ContextUsnak, „mind hangzásban, mind szerkezetileg, mind stilisztikailag” fellelhető. Az előző album pedig „sokkal poposabb” volt.
A számok nyárra elnyerték a végleges, demó verziójukat. Azért mondjuk így, mert a stúdiózás alatt elég sok mindenen változtattunk. Producereltünk, újrahangszereltünk, egy-két dal ilyenkor kezdett el igazán összeállni
– mondta Makai Máté, a Blue Tips zenekar gitárosa. Mint hozzátette, „sok esetben az a helyzet, hogy a stúdióváltozat adja meg, hogyan kell az adott dalt élőben is igazán eljátszani.”

A 2017 januárjában alakult zenekar úgy vallja, a dalok mivolta függenek attól, kitől indult az alapötlet. Emiatt az In line számai eklektikusnak mondhatók. Borszukovszky Flóra az In line, Unloved és a The Things You Would Do For Love számokban vette ki részét. A Today-hez, a Guilty-hez és a She Put Outhoz Zsirai András adta az alapötletet. Makai Máté gitárosnak pedig a W/O You, a Better Off és az Only Gets Louder dalokat köszönheti a Blue Tips.
Flóra inkább a grunge-hoz köthető örökségét, Andris a klasszik indie vonalat képviseli, míg én inkább a pszichedelikus meg surfrock dalokat hoztam. Dávidnak meg a popzenei figurákhoz van jó érzéke
– mondta Makai Máté a ContextUsnak. Mint hozzátette, a cél az volt, hogy mindenki ötletét megvalósítsák.
Azonban relevánsnak gondolták, hogy illeszkedjenek a dalok az adott koncepcióba, ne kerüljenek ki a fősodrásból, azok hangulatától.
