Kínában már kezdenek feleslegessé válni a lélegeztetőgépek, így Európába és Amerikába kerülnek át az életmentő eszközök.
Elon Musk is kelet felé terjesztette ki csápjait
„Ha szükségük van ingyen lélegeztetőgépre, kérem, jelezzék!” – tweetelte hétfőn a Tesla és a SpaceX alapítója, Elon Musk, írja a People. Egy további posztban pedig azt adta hírül, hogy 1225 életmentő szerkezetet szerzett be és szállíttatott légi úton Kínából az Egyesült Államokba, hogy enyhítse a világjárvány miatt kialakult orvosi eszközök hiányát.

Musk szerint Kínában most feleslegessé váltak a lélegeztetőgépek, így múlt hét pénteken vásárolt 1255 darab, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerminősítő Ügynökség (FDA) által is engedélyezett ResMed és Philips & Medtronic márkájú lélegeztetőgépet, amelyeket Los Angelesbe szállíttatott.
Kapcsolódó cikk
A fent említett Twitter-bejegyzése után köszönetet mondott a Tesla kínai kirendeltségének csapatának és a vámosoknak is, akik „villámgyorsan jártak el”, hogy az orvosi berendezések minél gyorsabban eljussanak az Egyesült Államokba.
Musk tweetjei csak pár órával azután jelentek meg, hogy Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Elon Musk betartotta az ígéretét, és koronavírussal kezelt betegeket ellátó kórházak számára szerzett be létfontosságú gépeket. A politikus hősies cselekedetnek nevezte a milliárdos kezdeményezését.
„Ehhez mit szólnak? Néhány napja bejelentettem, hogy Elon Musk révén további 1000 lélegeztetőgéphez juthatunk. A gépek meg is érkeztek Los Angelesbe és Elon Musk már fel is vette a kapcsolatot a kórházszövetséggel és egyéb szervezetekkel, hogy mihamarabb oda kerüljenek a gépek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk” – írta a kormányzó.
WHO: tesztelni, tesztelni tesztelni és lélegeztetni
A koronavírus-járvány kitörése óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra szólította fel a kormányokat, hogy „optimalizálják a lélegeztetőgép-parkjukat”. Az oxigénterápia a legfőbb kezelési mód azok számára, akiknél súlyos tünetekkel jár a fertőzés.
Kapcsolódó cikk
A WHO már a TikTokon is ad tanácsokat a koronavírus leküzdésével kapcsolatban
Musk korábban azt a lehetőséget is megemlítette egy szerdai tweetjében, hogy a Tesla-üzemet átállítaná lélegeztetőgépek gyártására. „Majd gyártunk lélegeztetőgépeket, ha hiány mutatkozik. Mely kórházakban nincs elég gép jelenleg?”
A nemzetközi Intentív Terápiás Orvosok Társasága számításai szerint az Egyesült Államokban 960 ezer koronavírusos beteg szorul majd gépi lélegeztetésre a járvány alatt, miközben 200 ezer gép áll rendelkezésre az egész országban.
A valódi kérdés az, hogyan tudjuk növelni a lélegeztetőgép-gyártást, amikor a kereslet meghaladja a kínálatot. Sajnos, nem tudom a választ
– nyilatkozta Dr. Lewis Kaplan, a nonprofit szervezet elnöke.
