A kémiai Nobel után kedden a fizikai Nobel-díj átadására került sor. A díjazottak név szerint: Arthur Ashkin, Gerard Mourou és Donna Strickland. A három tudós a lézerfizika területén végzett munkájáért nyerte el 2018-ban a fizikai Nobel-díjat, nyilatkozta a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden.

„Az idei évben jutalmazott találmányok forradalmasították a lézer fizikát” – áll a Nobel Bizottság közleményében, majd így folytatódik:

A fejlett precíziós eszközök felderítetlen kutatási területek és számtalan ipari és orvosi alkalmazás előtt nyitják meg az utat.

Az amerikai Ashkin „optikai csipeszeket” fejlesztett ki, amelyek képesek olyan apró részecskéket megfogni, mint a vírusok, anélkül, hogy kárt okoznának bennük. A díj felét neki ítélték oda.

A másik felén Strickland és Mourou osztoznak. Ők olyan lézerimpulzusok kialakításához járultak hozzá, amelyeket számos ipari és orvosi eszközre lehet alkalmazni. Ezt a technikát ma a korrekciós szemműtéteknél alkalmazzák.

Donna Strickland ezzel még csak a harmadik nő, aki fizikai Nobel-díjat kapott, a díj 1901-es alapítása óta. Az első Marie Curie volt még 1903-ban.