Az első gyermekvédelmi törvényt még 2021-ben fogadta el az országgyűlés, ez azzal tett szert hírnévre, hogy a pedofíliát a homoszexualitással mosta össze, és több jogszabályt módosított, egyebek mellett a médiatörvényt is. Azóta tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.