„Már Krisztivel (a felesége, Hevesi Kriszta – a szerk.) együtt jártunk, amikor megvettem az első olajfestményemet. Akkor számomra jelentős összegnek számított az ára, s ez a mai napig a nappalink egyik falát díszíti” – kezdte a hot! magazinnak Hevesi Tamás. A világjárásaim során mindig hoztunk valamilyen emléktárgyat, ami az adott országra jellemző. Például rengeteg szobrot: Afrikából afrikai, Indonéziából pedig indonéz szobrokat. Ezek soha nem lesznek eladók, mert számunkra igazi kincsek, amik hozzánk kötődnek, és ez a legfontosabb, hiszen hatalmas emlékeket őriznek” – tette hozzá.

„A világ különböző pontjairól szereztünk be maszkokat, amelyeket eredetileg táncosok viseltek. Ausztráliából pedig olyan festményeink is vannak, amelyeket őslakos művészek készítettek, ráadásul nem hagyományos módon, ahogy azt egy európai festő elképzelné: ők természetes anyagokat, például vörös földet használnak a vörös színekhez, amit sajátos módon kevernek össze” – folytatta Hevesi.

hevesi tamas kincsvadaszok vip szobor indonezia
Ezt A Szobrot Hevesi Tamás Indonéziából Hozta / Fotó: Tv2

Tamás életében mindig is központi szerepet játszott a zene, így nem meglepő, hogy az utazásai során különleges és ritka hangszereket is gyűjtött. Ezek a darabok nemcsak egzotikus hangzásukkal, hanem egyedi megjelenésükkel is díszítik az otthonát.

„Ausztráliából például van didzseridúm, amit eredeti eukaliptuszból ausztrál őslakosok készítettek a szemem előtt. Emellett van egy indián dobom is, amit egy amerikai indián törzstől vásároltam: ott, az orrom előtt, órákon keresztül készítette a mester. Inkább nem részletezem, hogyan tette, de elképesztő élmény volt. Ha ránézek ezekre a tárgyakra, mindig eszembe jut az az élmény, amikor megvásároltam őket, esetenként alkudoztam is értük” – mondta mosolyogva.