Kiderült, milyen VIP-ellátást kaptak az állami vezetők. Utoljára 2013-ban közöltek adatot arról, hogy hányan és milyen szolgáltatásokat vettek igénybe. Most az ATV Heti Naplójában újabb részleteket mutattak be ezekről az extra juttatásokról.

Mint tudjuk, nyáron szavazták meg a képviselők saját fizetésük megemelését. Ezzel nem csak a fizetésük, de egyéb juttatásaik mértéke is jócskán megnőtt.

A műsorból kiderül, hogy az állami vezetőknek jár:

szálloda-, avagy albérlettámogatás havonta 312 ezer forintért

irodatámogatás 624 ezerért

benzinkártya a fővárosiaknak 2500 kilométerig/hóig, a Budapesttől legmesszebb lakó képviselőknek akár 6500 kilométer/hóig

Mobilszámlájukat 41 ezer 400 forintig fizeti az Országgyűlés Hivatala.

Az orvosi ellátásban is különleges bánásmódban részesülnek

A Heti Napló című műsor számolt be arról, hogy 2011-ben a kormány évi 20 milliós keretszerződést kötött a SOTÉ-val és a Honvédkórházzal – írja a Blikk.

Utoljára 2013-ban közöltek adatokat arról, hányan és milyen szolgáltatásokat vettek igénybe: akkor 311-en éltek a lehetőséggel, a legtöbben VIP fogorvosi ellátásra mentek. Azonban volt, aki plasztikai sebésznél, volt, aki pszichiáternél, valamint volt, aki a férfipotenciált vizsgáló szakorvosnál járt.

A Honvédkórháztól nem kaptak adatokat, de SOTÉ-tól most friss, 2015-2017-es adatokat is megszereztek:

Eszerint a megadott időszakban évente átlagosan:

35 szűrővizsgálat,

330 belgyógyászati vizsgálat és

200 egyéb háziorvosi és szakorvosi vizsgálat

történt a klinikákon.