Kapcsolódó cikk
„Disznó voltam” – Marsi Anikó döbbenetes vallomásától elképedtek a stúdióban
„Az elmúlt három és fél évben szinte csak felöltözve mentem a Balaton-partra is. Vagy ha futottam, visszafelé bementem fürdőzni a tóba, de úgy, hogy senki ne lássa… Ahogy voltam, a futócuccomban merültem a vízbe. Nem szégyenlős voltam, inkább szégyelltem, hogy meg voltam hízva, szégyelltem a testemet” – vallotta be a Story magazinnak a műsorvezető, akinek nem tetszett az, amit a tükörben látott. Anikó elmondása szerint egy zsírblokkoló étvágykorrektor segítségével fogyott le, az új, bomba alakját pedig egy bevállalós fürdőruhás fotózással ünnepelte meg. – Nem azért vállaltam el ezt a fotózást, mert most annyira odavagyok magamtól. Ahogy megnéztem a képeket, úgy éreztem, talán hiba is volt belemennem, de már nincs visszaút… Én ugyanis soha nem vagyok 100 százalékosan elégedett, főleg, hogy a habitusom nem erre van kitalálva, de mégiscsak örülök neki, hogy nem visszakoztam. Mert büszke vagyok rá, hogy már nem úgy nézek ki, mint karácsonykor. Akkor, ha tehettem volna, magamra zárom a balatonfűzfői házunkat, hogy onnan vezessek műsort, de csak úgy, hogy nyaktól felfelé látszódom… Remélem, sokaknak segítek a változtatással. Szeretném megmutatni, hogy ennyi idősen is le lehet fogyni. (…) Ötvenévesen is lehet csinos és vonzó egy nő – mondta.
Kapcsolódó cikk
Marsi Anikó: „Az Úristen engem férfinak teremtett, csak félúton meggondolta magát”
