Október elején jelent meg Mika ötödik stúdióalbuma, a My Name Is Michael Holbrook, négy évvel a No Place in Heaven után. Mi történt Mikával, mivel foglalkozott az elmúlt négy évben? Mit tart fontosnak elmondani az új lemezéről? Eredeti nevén Michael Holbrook friss interjúját szemléztük.
A lemez, ami Mikát képviseli
Mika (eredeti nevén Michael Holbrook) az új lemezét provokációnak szánja, saját magával szemben.
A cím saját magammal szembeni provokáció. Négy év hallgatás után úgy éreztem, hogy csinálnom kell valamit, ami meghatároz művészként az elkövetkező évekre is.
– írta az Ansa olasz hírügynökség. Hozzátette, „olyan lemezt akartam írni, ami teljes egészében engem képvisel. Születésem után anyukám rögtön elnevezett Mikának és ez a becenév máig rajtam ragadt.”

Mint mondta Mika, mindig is utálta az anyakönyvezett nevét, mert az édesapját is ugyanígy hívják.
Apám, bár mindig mellettem volt, olyan ember, akire nem akartam hasonlítani. Meg kellett békélnem a nevemmel és szembenéznem a Michael és Mika közötti távolsággal
– mesélte Holbrook.
Az interjú során olyan mélységig megy el őszinteség terén, hogy a zenész azt is megosztotta, az apai ág tagjait is kutatta. Miamiból elautózott Savannah-ig, hogy levetkőzzön jópár dolgot. Azt hitte, hogy Mika és Michael különbözőek, de rájött, hogy nincs is köztük akkora különbség. „Most elmondhatom, így, az album megszületése után: a nevem Michael Holbrook, de Mika vagyok, a szüleim gyermeke” – mondta.
Észrevetted, hogy mindig fekete-fehér?
„Nem szokták észrevenni, hogy az összes eddigi lemezen fekete-fehér kép van rólam a borítón. A fekete-fehéret szeretem fényképen. A színek belőled kell, hogy jöjjenek” – mondta Holbrook. Számára az alkotás jelenti a színeket. Érdekesség, hogy a mostani borítón az arca egy részlete mégis színes: az édesanyja fiatalkori fotója.
Újra szerelmes lenni a zenébe?
Az elmúlt négy évből az első kettőben nem írt semmit Mika. Újra bele kellett szeretnie, elmondása szerint, a zenébe. Mint mondta, elfelejtette, mennyire fontos számára.
Az előző éveket tévézéssel töltöttem, és a showbiznisz a leggusztustalanabb dolog a világon. Az üzleti része, a számok olyan feszültséget generálnak, hogy elfeledkezünk arról, hogy tulajdonképpen a zene miatt dolgozunk
– fogalmazott Holbrook. Hozzátette, „bezárkóztam otthon, elkezdtem írni és most újra teljes lelkesedéssel tudom magam belevetni a zenébe.”
Mi történt a francia Voice-ben?
Úgy véli, a tévében az emberekhez szólni nagyon felszabadító. Mika hat évig szerepelt a francia The Voice-ban zsűritagként és csak most hagyta abba. Elmondása szerint ennek az oka az volt, hogy a zenére koncentrálhasson.
Joggal merül fel a kérdés, mi a helyzet a Casa Mika (az olasz köztévén önálló showműsora volt) nevű önálló műsorával? Mint mondta Holbrook, „az egy szerelem-projekt volt.”
Milyen előnyei származott a tévézésből? Elmondása szerint a tévézésnek köszönhetően megtanulta következményektől való félelem nélkül kifejezni magát és felelősséget vállalni. A My name is Michael Holbrook albumon ez is fellelhető. És hogy mit szól ahhoz, hogyan fogadják az emberek? Nem érdekli.
Mindenki maradjon csendben!
Az angol-libanoni zenész szerint minden művész életében van olyan pillanat, amikor színpadon lenni kész kínszenvedés. De jelenleg egyáltalán nem így érez, hiszen különleges show-val akart visszatérni.
Vannak persze látványelemek, de a zenészek is hátrébb állnak, hogy a zenével és a közönséggel közösen varázslatos háromszöget alkothassunk. Egy korábbi koncertemen történt, hogy elment az áram, 15 ezer ember előtt. Meg kellett oldanom a helyzetet, mielőtt eluralkodott volna a káosz és az emberek elkezdenek kiabálni
– mondta. Az egyik koncertjén mindenkitől azt kérte, hogy maradjon csendben. Szeretett volna hangosítás és aláfestő zene nélkül énekelni egy dalt. Mint fogalmazott, „ha egy stadionban tudsz a cappella énekelni, akkor nincsenek szűrők, csak a közvetlen, organikus kapcsolat a közönséggel.” A mostani, Revelation nevű turnén ezt az érzést szeretné kiváltani.
