Paloma Faith Zoomon keresztül mesélt a The Guardian újságírójának többek között arról, ő és a családja hogyan vészelte át a koronavírus-járvány időszakát, mennyiben befolyásolta az a párjával való kapcsolatát és miként alkot a négy fal között.
Szerelem a karantén idején
Paloma Faith-nek egy hároméves kislánya van, akit élettársával, Leyman Lahcine-nel nevel. Faith elmondása szerint a karantén ideje alatt végtelenül fontossá és mindennél jelentőségteljesebbé vált a családi közeg és biztonság.

Ha a világ nem fordult volna feje tetejére, a vírus miatt valószínűleg Faith most is turnézna, koncertekre járna és szakadatlanul dolgozna egyik új albumán. Ehelyett azonban napjait otthon tölti és az alkotást is a négy fal közül folytatja. Ugyan arról már mi is írtunk, hogy a karantén sok kapcsolatra és lángoló szerelemre rányomhatja a béklyót, a művészpárosnál ez nem történt így.
Úgy gondolom, hogy az igaz szerelem nem csupán egy szentimentális érzést testesít meg. Ez odaadást és néha negatív dolgokat is magában foglal, mint például önmagunk feláldozását vagy azt a szülői helyzetet, amikor a gyereked összetöri a szíved
– mondta Faith. Ezek a gondolatok azonban visszaköszönnek a dalaiban is, hiszen szerelmes szerzeményeinek a lényege is ez. Reális szerelmet megidézni a dallamokon keresztül.
Az érem két oldala
Paloma Faith az interjúja során olyan személyesebb témákat is felelevenített, mint a terhesség utáni depresszió. Lánya sürgősségi császármetszés útján jött a világra. A műtét közben az énekesnő rengeteg vért veszített és lelkileg-testileg megviselte a terhesség. Elmondása szerint csalódott magában és keményen meg is büntette magát a gyengeségéért. Szülés utáni depresszióban szenvedett, de akkor még nem is sejtette, hogy a rányomódó melankóliának ilyen neve is lehet. Egy egész turnét nyomott végig a mentális zavarával, ami Faith szerint valósággal elpusztította őt.
Kapcsolódó cikk
A gyermeknevelés és a turnézás azonban nehezen fért össze, így komolyan gondolkodott rajta, hogy elköszön a hírnévtől. Faith-t végül a társa beszélte le erről. Paloma Faith London keleti részén, Hackney-ben nevelkedett. Gyermekként mindig szégyellős volt, és ezért tanár végzettségű édesanyja sokat aggodalmaskodott. Faith beszámolása szerint azonban túlságosan empatikus, csendes ember, aki csak a karaktere belsejében él. Mintha két személyisége lenne: a visszahúzódó anya és a csípős személyiséggel rendelkező, vicces popsztár, aki pompás jelmezeiben dicsőségesen uralja a színpadot.
