A 27 éves lány, Peggy Gou akkor vetette bele magát teljesen a zenélésbe, amikor Londonban divat tanulmányokat folytatott. Egyetlen egyszerű célja volt annak, hogy DJ legyen: az első koreai nő akart lenni, aki a Berghainban játszik.
A divatsulit aztán később otthagyta, és Berlinbe ment.
Könyörtelenül elkezdett DJ-zni és olyan nagy neveknek segített be, mint Moodymann, The Black Madonna és DJ Koze.
A szöuli lány, Peggy Gou erőfeszítéseit végül siker koronázta: 2016 végén kiadta első kislemezét Art of War EP címen. De ami még fontosabb, lejátszotta első szettjét a Berghain Panorama Barjában.
Peggy Gou most az első nagylemezén dolgozik. A női DJ nem ismeretlen a magyar közönségnek, hiszen két évvel ezelőtt, 2016-ban a Lärmban fellépett.