Kapcsolódó cikk
Mi áll a Duna TV műsorvezetőinek távozása mögött? Háborognak a nézők a változások miatt
A híradó elhagyása mögött azonban nem a kiégés állt, hiszen Ági elmondása szerint még nyolc év után is érezte az adrenalint és a magabiztosságot a munkájában. Ugyanakkor egyre inkább úgy érezte, hogy a könyvek iránti szenvedélye és az emberekkel való beszélgetések jobban motiválják. „Az volt a terv, hogy az egész életemet – csúnya szóval élve – a könyvezés teszi majd ki. Még akkor is, ha nem voltam fásult, hiszen az adrenalinsokk még nyolc év után is bennem volt, és magabiztos voltam ezen a területen. Viszont úgy éreztem, motiváltabb vagyok máshol. Tehát szombatonként háromra kellett bemenni a híradóba, és én még fél 3-kor is a könyvesboltban ültem, és a könyvekről beszélgettem az emberekkel” – ecsetelte a Világtalálkozó című műsorban, amit a story.hu szemlézett.
Kapcsolódó cikk
Búcsúznak az RTL népszerű arcai, hatalmas veszteség ez a csatornának
Ez a felismerés vezette el oda, hogy jelezze távozási szándékát feletteseinek. Munkaadói azonban nem akarták elengedni, és új lehetőségeket kínáltak neki, amelyekkel tovább bővíthette szakmai tapasztalatait.
„Én felmondani szerettem volna, de ők ezt nem szerették volna. Marasztaltak, amiért nagyon hálás vagyok, és aztán kipróbálhattam magam más területeken. Így jött a Reggeli, amiből nagyon sokat tudtam tanulni, például a hatperces interjúkból, ami nagyon kevésnek tűnik, de sok is tud lenni” – jegyezte meg az adásban a tévés, aki a Reggeli után újabb kihívásokat kapott, és jelenleg a Fókusz műsorvezetőjeként dolgozik, miközben továbbra is aktívan foglalkozik a könyvek iránti szenvedélyével.
Kapcsolódó cikk
