Kalapács alá kerül a Tüskevár eredeti kézirata november 23-án, pénteken, a Múzeum Antikvárium 33. árverésén, mégpedig kétmillió forintos kikiáltási áron.
Mint az antikvárium társtulajdonosa, Antal Károly elmondta, a kultúrtörténeti ritkaságot Fekete István, az író unokaöccse adta be. Ő már 94 éves elmúlt, úgy érezte, itt az idő elbúcsúzni a Tüskevártól.
Kapcsolódó cikk
Fekete István nem szerette az írógépet, ezt a regényét is tollal jegyezte le. Állítólag azt mondta, mire megtalál egy billentyűt, elfelejti, mire is gondolt. Kéziratai mégis mindig gördülékenyek, általában elsőre papírra vetett mindent, viszonylag kevés jegyzettel dolgozott.

A Tüskevárét maga is nagy becsben tartotta, valószínűleg saját maga kötötte be: látszik is rajta, hogy az nem egy profi könykötő munkája. A Múzeum Antikvárium árverésein már korábban is felbukkantak Fekete-kéziratok, de azok csak novellák voltak, melyek 200-300 ezer forint körül keltek el.

Antal Károly bízik benne, hogy a tökéletes állapotú és hiánytalan, 408 oldalas, A4-es lapra írt kézirat előbb-utóbb védett tétel lesz. Ez azt jelenti, hogy az országból csak engedéllyel szabad kivinni, és bár otthon őrizhető, hozzáférhetővé kell tenni a kutatók számára.
