Új elnök került a Magyar Írószövetség élére
Erős Kinga kritikust, szerkesztőt választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén.

Erős Kinga kritikust, szerkesztőt választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén.

Vizsgálták a rímeket, a nyelvtant, a szókincset és számos más nyelvi elemet.

Monomi Ohno japán szobrászművész kartonpapírból készíti hihetetlen alkotásait

Két órán át küzdöttek az életéért, de sikertelenül. Halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Bagdi Enikő és Burai Renátó a két kieső azX-Faktor 2019-es idény harmadik élő adásának.

A legkeményebben ByeAlex fogalmazott Dallos Bogi mentoráltjának produkciója hallatán.

Elkezdődött a 2019-esX-Faktor harmadik élő adása, amelyben már új szabályokra lehetünk figyelmesek.

Következmények kellenek a Fidesz frakció szóvívője és az Országgyűlés kulturális bizottság elnöke szerint.

Egy az Országos Széchényi Könyvtárba, egy az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, egy pedig a miniszterelnöki irodába, a Karmelita kolostorba került.

Azzal is vádolja a színészt, hogy "részese a Brazília elleni a nemzetközi kampánynak."
