400 évig hitték azt, hogy Botticelli-hamisítvány, pedig eredeti
Kiderült, hogy szinte bizonyosan Botticelli dolgozott a képen.

Kiderült, hogy szinte bizonyosan Botticelli dolgozott a képen.

A polgármester rendelkezésére álló dokumentumok szerint Vincze Balázs a Zsök NKft. ügyvezetőjeként bruttó 209,6 millió forintos szerződést kötött egy pécsi rádiót működtető céggel.

Két alkotás a galéria tulajdona, a többit a párizsi Louvre és az amszterdami Rijksmuseum adta kölcsön.

Hiába hozott a médiavállalatot helyreigazításra kötelező jogerős ítéletet a bíróság, mert a TV2 nem tett eleget az ítéletben foglaltaknak, nem közölte azt.

Marosi Zsófia, a Dobó Katalin Gimnázium tanára elmondta, túlzás, hogy tananyagról lenne szó, inkább csak a gondolkodásra késztetés.

A hely üzemeltetőit egyelőre nem tudták megmondani, mi lesz a Kazinczy utcában található területtel.

Az aukció 208,9 millió dolláros összbevétellel zárt.

De Niro közleményben köszönte meg a színészcéh elismerését, mint fogalmazott, megtiszteltetésnek tekinti, hogy egy olyan szervezet díját veheti át, amelynek 50 éve a tagja.

Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 2020-as, 41 induló ország listája.

A Variety információi szerint a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb sorozata visszatér.
