Hivatalos: Kiderült, ki az új pápa – Az amerikai Robert Francis Prevost választották meg
Be is jelentették az új pápát.

Be is jelentették az új pápát.

Csütörtök 18 óra után kicsivel felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak a harangok is, ami azt jelenti, hogy megválasztották az új pápát.

Tényelg magyar pápája lesz a katolikus egyháznak?

Magyar Péter Ruszin-Szendi Romulusszal beszélgetett a TISZA Párt 21. Magyar Infóján hétfőn este. A beszélgetésben biztonságpolitikai kérdéseket érintettek, Magyar pedig felhozta, hogy hozzá került egy dokumentum, ami „az Orbán-kormány őszödi beszéde” lehet. A TISZA Párt elnök sok konkrétumokat egyelőre nem árult el az anyagról.

A DK elnöke nem csak a közélettől vonul vissza és mond le mandátumáról, de elválik Dobrev Klárától is.

Nem fog indulni a választáson sem.

A Nagy Duett színpadán már megszokhattuk, hogy Liptai Claudia hétről hétre stílusos, karakteres szettekben tűnik fel. A következő adásban viszont minden eddiginél különlegesebb összeállítással találkozhatunk, amely egy távoli világ varázsát idézi meg. A vizuális élményen túl a ruha mögött ezúttal is személyes inspiráció, részletgazdag kidolgozottság és tematikus történetmesélés húzódik meg.

Meglepő és ijesztő élményről számolt be Gáspár Győző.

Május 11-én Liptai Claudiának egyszerre két helyen kellene megjelennie, viszont nem tud kettészakadni, ezért a színházban nem áll színpadra.

Az egykori Nagy Ő pár nappal ezelőtt lelépett az országból, és ahogy most érzi magát, még az is megfordult a fejében, hogy vissza sem jön. Molnár Anikó azt mondja az utazásáról, hogy a paradicsomba került.
