Villámsebességgel terjed a videó: Ő az a barna hajú szépség, akiért teljesen oda van Krausz Gábor
Csodaszép.

Csodaszép.

Nagyon szomorú.

Sydney van den Bosch és a érje, Kaszás Benjámin életük legszebb időszaka elé néznek, hiszen hamarosan szülővé válnak. A szerelmespár tavaly házasodott össze a Balaton partján, majd saját házat vettek, hogy felújíthassák azt álmaik otthonává. A kismama megosztotta az első pocakos fotóját az új házukból.

Április 26-án, szombaton temették el Ferenc pápát, a szertartáson pedig szinte a világ összes fontos vezetője megjelent. Azonban a Vatikán előírásait, például az öltözékre vonatkozóan még nekik is be kell tartaniuk.

A világ politikusai mellett magyarországi kollégáik is tiszteletüket teszik a szertartáson. Magyar Péter a közösségi oldalán osztott meg egy videót a helyszínről.

“Sok roma még mindig nem nézi jó szemmel, amit csinálok” – mondta.

A Bors munkatársai lehettek az elsők, akik beléphettek Galambos Lajos otthonába a tényleges szabadulása után.

Erős fájdalmakkal küzdött a Tények műsorvezetője, aki séta közben észlelt egyre több és komolyabb problémát a lábában. Varga Attila végül orvoshoz fordult, és egyből meg is műtötték, melynek következtében egy implantátum is bekerült a térdébe. A tévés hétfőn hírt adott az állapotáról a kórházból.

Galambos Lajos olyan dolgokról mesélt, amiket eddig senkisek sem vallott be.

A Nagy Duett elődöntőjében Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence két produkcióval is kedveskedett a nézőknek. Az első körben egy Demjén Ferenc slágerrel árasztották el a színpadot, amire a maximális 40 pontot kapták a zsűritől. A második fordulóban egy romantikus balladával – Brasch Bence saját dalával készültek, ami azonban a veszélyzónába juttatta őket. De nincs ok aggodalomra: az ítészek megmentették őket, így ott lesznek a fináléban!
