Megszólalt Berki Mazsi: Ebben az esetben válna meg néhai férje nevétől
Őszintén beszélt erről a témáról.

Őszintén beszélt erről a témáról.

A Házasság első látásra Kovács Renije ismét szóbeszéd tárgyává vált, miután feltűnt a kommentelőknek, hogy átszerkesztette az arcát az egyik fotóján. Reni természetesen nem hagyta magát, és azonnal reagált vádakra az Instagram-oldalán. Ebben többek között kijelentette, hogy nem hobbiból fizetett elő az alkalmazásra.

Ez történt vele az elmúlt években.

A Farm VIP eddigi évadaiban már megszokhatták a nézők, hogy a műsorvezetők nem kegyelmeznek a versenyzőknek. A Sárga és a Piros csapat kemény összefeszülések elé néz, hiszen mindenki a lehető legjobban akar teljesíteni. Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti néhány kulisszatitokról mesélt a napokon belül induló új évad kapcsán.

A siker garantált: a „nagy elődök”, a Trónok harca és Spartacus által kitaposott úton haladhat a Hunyadi.

Saját bevallása szerint tavaly összesen egy felkérése volt, és előfordult, hogy a bevásárláshoz a családjától kellett pénzt kérnie. Szerinte ezért volt férje a felelős.


Az énekesnő azt mondja, mérgező házasságban élt, melyben emberileg és a nőiességében is teljesen meg lett gyalázva.

Hajdú Péter beköltözős műsorában nyílik majd meg érzéseiről legközelebb az énekesnő.

Hajdú Péter vendége volt a szinész, aki nemrég ünnepelte a 60. születésnapját. Szokatlanul őszintén beszélt a magánéletéről.
