Jordán Tamás tölti be Andorai Péter helyét a Nemzet Színészei között
Törőcsik Mari és Máthé Erzsi személyesen nem tudott jelen lenni, ezért ők telefonon kapcsolódtak be a választásba.

Törőcsik Mari és Máthé Erzsi személyesen nem tudott jelen lenni, ezért ők telefonon kapcsolódtak be a választásba.

Középiskolás művészettörténet könyvekből ismerős, barokk festmény, őrült, zászlós kalap és vérző mellbimbók. A 2019-es év számos szempontból volt lehengerlő, de a kiállítások tekintetében mindenképpen.

A Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell írókat szólítják majd színpadra 2020. március 2-án, az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásán. Alapítása óta összesen 69 kitűnő költőt és írót ismertek el ezzel a díjjal.

Ezekkel a szexuális pózokkal megerősíthetitek párkapcsolatotokat!

Gyakorlati tanácsok, tanulságok gyakorlott résztvevőktől, amiket érdemes megfogadni.

Rövid időn belül a második környezetvédelmi tüntetés Londonban egy múzeum ellen. Az Extinction Rebellion adatai szerint naponta 25 londoni hal meg a város levegőjének katasztrofális minősége miatt.

Híres firenzei szobor került vissza az olasz Uffiziből, Németországba!

Ahogyan a gyerekét, úgy a kutyáját sem hagyná ott.

A Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.

A filmek félrevezetőek a nyelvleckék terén!
