Edinburgh – ingyen cirkusz
Ha dolgozó ember vagy, akkor válogass a produkciókból, és azt nézd meg, amit szeretnél, tizenöt előadásra biztosan van keret; ha nem, akkor irány a Free Fringe Festival!

Cikkek
A Contextus cikkei megjelenési idő szerint, a legfrissebbtől kezdve.
Ha dolgozó ember vagy, akkor válogass a produkciókból, és azt nézd meg, amit szeretnél, tizenöt előadásra biztosan van keret; ha nem, akkor irány a Free Fringe Festival!

Szerettem volna azzal kezdeni a programajánlót, hogy Jaj, de nehéz boldognak lenni vasárnap ‒ mert épp vasárnapról virrad és Vad Fruttik-, valamint Esti Kornél-koncertről szól ‒, de pénteken, azaz szeptember 23-án lesz a fergeteges VADulás Estibe'. Hm, mégis megtörtént.

Az Újbuda Önkormányzata által támogatott, két XI. kerületi kulturális intézmény, a MU Színház és az A38 Hajó által létrehozott fesztivál évek óta komoly nemzetközi fellépőket mutat be, mellettük a magyar szcéna jelentős képviselői lépnek fel. Szeptember elején közel egy héten át Újbuda Jazz Fesztivál Budapesten!

Este nyolc, percenként nézegetem a telefonomon az időt. A nyomorék 75-ös trolit, a tisztelt utazóközönséget és a bölcs előrelátásomnak köszönhetően pont a Foals-koncert napjára időzített költözésemhez használt, fullra pakolt ikeás hordtáskát – így, együtt biztosan nem szereti a Jóisten.

Amennyiben nem tartózkodsz éppen Madridban, vagy nem is tervezel odautazni, ennek ellenére megadatik a lehetőség számodra, hogy a világ egyik leginspirálóbb és rejtélyesebb festőjét megcsodálhasd. Szeptember 1-től a magyar nézők is ámulhatnak hogyan lehetséges – vagy éppen nem – lerántani a leplet Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje című festményéről.

Az internet felrobbant Rihanna különböző, egyébként nem pozitív húzásaitól. Olvastunk olyat is, miszerint a hangosítás is pocsék volt. Ilyen fejem felett lévő vészjósló felleggel érkeztem a 2. napra, vasárnap. Lelövöm a poént: csillagos ötös volt minden.

Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a Szigetet.

Annyira boldog vagyok, hogy a teljes skót nyarat Edinburgh-ban tölthettem. Idén ez egy keddi napra esett…

A Sziget szombati napjának két fő fellépője, a Sigur Rós és a Museugyanazon a színpadon, a tragikus autóbalesetben elhunyt nemzetközi koncertszervezőről, Dan Panaitescuról elnevezett Nagyszínpadon lépett fel, mégis teljesen más hatású és más hangulatú koncertet adott.

David Bowiemegreformálta a zenét, a divatot és mindent, amit ma pop-kultúrának hívunk. Azonban nem csupán gigantikus zenei örökséget hagyott hátra, hanem egy hatalmas műgyűjteményt is, melyből kiállítás nyílik Londonban.
