Vidnyánszky Attila üdvözli a kormány törvénytervezetét
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint "a kultúrpolitika lényege, hogy meg tudja fogalmazni azt, hogy mely értékek mellett teszi le a voksát" – fogalmazott.

Címke
A Nemzeti Színház legfrissebb cikkei a Contextuson.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint "a kultúrpolitika lényege, hogy meg tudja fogalmazni azt, hogy mely értékek mellett teszi le a voksát" – fogalmazott.

A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendező megtiltotta a Színház folyóiratnak, hogy a teátrum fotóit felhasználja.

Nemcsak Alföldi Róbert, de sok kollégája is leiskolázta.

A Nemzeti a diákokért programmal eddig százezer diák jutott el a színház előadásaira.

Koszorúzással emlékeztek Komlós Juci színésznőre a Szomszédok ikonikus bolti eladójára.
Pajtaszínház Program célja, hogy a kistelepülések lakosai az amatőr színjátszás útján közösségi élményekkel gazdagodjanak.

Törőcsik Mari hangja is megszólal a fiatal színészekből állóSztalker Csoport első önálló előadásában, amelynek premierje a kedden kezdődő Ördögkatlan fesztiválon lesz. A darab születéséről ifj. Vidnyánszky Attila, a darab rendezője beszélt.

Beaumarchais hasonló címet viselő drámája nyomán született a Nemzeti Színház idei második bemutatója: a Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke. Mivel egy 18. században íródott, akkor is játszódó történetről van szó (ami ráadásul operaként vált ismertté!), jogosak lehetnek a fenntartások, amikkel beülünk a nézőtérre: biztos hosszú lesz, vontatott lesz, és erőltetett humorú.

„A szabadság? Csak a vademberek szeretik a függetlenséget. A rend fontosabb.” Így vélekedik Ivan Matvejevics, a pétervári csinovnyik, akit nemes egyszerűséggel lenyel egy krokodil.
