Meggondolták magukat a szervezők, így nem szól Orbán Viktor a Balaton Sound kivetítőiből
Úgy volt, hogy a Balaton Soundon sem áll meg a projekt, ám meggondolták magukat a szervezők.

Címke
A Orbán Viktor legfrissebb cikkei a Contextuson.
Úgy volt, hogy a Balaton Soundon sem áll meg a projekt, ám meggondolták magukat a szervezők.

A Sziget Fesztiválon viszont nem vetítik le a beszédet.

A videóban elmondja a színész-aktivista, elfogadhatatlannak tartja, hogy a magar miniszterelnököt kell egy zenei fesztiválon "előzenekarként" hallgatni.

Videón, ahogy hét-nyolc percenként levetítik a Nagy Imre temetésén elhangzott beszédét, a szovjet csapatok kivonulását követelve.

Olyan fontos ez az új megállapodás, hogy Orbn Viktor miniszterelnök is részt vett és videót is megosztott róla.

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet nem indokolja a döntést.

Kiemelte: amikor azt érezni, hogy ezt a kultúrát veszély fenyegeti, "azonnal kigyullad egy vörös fény a fejünkben, és azonnal akcióba is lépünk".

A magyar miniszterelnök kész bocsánatot kérni, ha és amennyiben a hasznos idióták kifejezéssel megsértett valakit a Néppártban.
Sőt, a Puskás Stadion építési jogát is őt és a háromtagú igazgatóságot, tehát a gyermekeit illeti.

Závada Pál megjegyezte, hogy "hiába kapaszkodott a fejünk fölé, a Várba (...) Talán azért, hogy még magasabbról próbáljon az alattvalóinak tekinteni.
