Világos beszéd: Putyin kész tárgyalni a békéről, elmondta azt is, milyen feltételekkel
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.

Címke
A Oroszország legfrissebb cikkei a Contextuson.
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.

Ellátogatott Mariupolba, még egy ott élő családhoz is besétált.

Szerinte az egész orosz politikai elit előbb fog meghalni, mint a katonai sikerek Ukrajnában.

A kétoldalú politika még Oroszországnak sem tetszik.

Az apját pedig börtönbe küldték és brutálisan megverték.

Szerződésszegésre hivatkoztak.

Gyakorlatilag hadüzenetként fogta fel az amerikai külügyminiszter-helyettes kijelentését.

Ő már a sokadik orosz tisztviselő, aki hirtelen meghal.

A zsoldoshadsereg veszített az értékéből.

Elmondta, hogy egy modern háború Oroszországgal nem fog megállni a tankoknál.
