Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés
Így mindenki fel tud készülni.

Rovat
A Életmód legfrissebb cikkei a Contextuson.
Így mindenki fel tud készülni.

Nem léteznek rá megfelelő szavak, amik leírhatnák azt az ép ésszel fel sem fogható fájdalmat, amit egy fiatal nőnek most át kell élnie. Bagolyné Varga Dorka még csak 19 éves múlt, de már több megpróbáltatáson kellett átesnie, mint másnak egész életében. Nem elég, hogy a férjével március közepén tragikus körülmények között elveszítették a kórházba kerülő kisbabájukat, most a szívműtéten átesett párja is életét veszítette. A fiatal nő ráadásul a várandóssága 24. hetében jár, a születendő kislányuk viszont így már soha nem fogja megismerni az édesapját.

Megbízható, karbantartott gépekkel repülő légitársaságnak ismeri a Blikknek nyilatkozó, helyi utazási irodát vezető magyar szakember azt a kenyai céget, amelynek a lezuhanó repülőjén nyolc magyar lelte halálát. Szerinte az esőzés és a vihar okozhatta a tragikus balesetet. A kenyai szafaritúrák nagyon népszerűek a magyarok körében, évente több ezren utaznak ezért az afrikai országba.

Kiderült: a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője, Süllős Gyula és családja volt az áldozata a kenyai repülőgép-szerencsétlenségnek. Az angyalföldiek sportvezetője hatalmas űrt hagyott maga után, hiszen nemcsak a vezetője, de a támogatója is volt a bokszolóknak.

Sokkoló videó került fel az internetre a Kenyában lezuhant kisrepülőgépről, lángokban áll a roncs, mindaz, ami megmaradt a járműből. A repülő fedélzetén nyolc magyar állampolgárságú utas is tartózkodott. Túlélők nincsenek.

Kenyában történt a tragikus baleset.

Friss időjárás-előrejelzés!

Ide járt régen az elit színe-java, alig maradt mára belőle valami.

Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított, a mentős akár öt év szabadságvesztésre is számíthat.

Az incidens miatt a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész péntekre felborult.
