„Ezt nehéz volt feldolgozni" – Kasza Tibi A Nagy Duettben most először szólalt meg arról, mi történt valójában Fekete Pákóékkal
Egy hét telt el, de még mindig fáj Kasza Tibinek.

Rovat
A Kultbait legfrissebb cikkei a Contextuson.
Egy hét telt el, de még mindig fáj Kasza Tibinek.

Letartóztattak egy huszonöt éves férfit a márciusi jászberényi G.w.M.-koncert utáni verekedés ügyében – a nyomozás során eddig négy gyanúsítottat azonosítottak be, mindannyiukat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki.

Hetvennyolcadik születésnapja után alig néhány órával, március huszonkettedikén elhunyt Benedek Noémi hegedűkészítő mester, Farkasházy Tivadar humorista felesége, akit mindenki csak Mimiként ismert.

Stohl András élő adásban sírta el magát a Nagy Duett vasárnapi epizódjában, miközben a műsor végére kiderült, kik jutnak tovább az elődöntőbe – és ki búcsúzik végleg a versenytől.

Magyar Péter DPK-s szerződése nyomán azonnal megszólaltak az érintett előadók – és kiderült, hogy a dokumentumban szereplő nevek egy része el sem ment arra a rendezvényre, amelyre a papír szerint gázsit kaptak volna.

Könnyeket, Mad Max-hangulatot, meghibásodott mikrofont és egy Fradi-Újpest békülést hozott ez a Nagy Duett-adás – és Stohl András sem bírta könny nélkül végigülni.

Derekas küzdelemben mérte össze erejét a Séfek séfe döntőjében a három finalista, Mikula Patrik, Molnár Dávid és Marczinek Norbi. Saját, háromfogásos menüsorukkal elismert séfeket igyekeztek levenni a lábukról, ami végül Patriknak sikerült – egészen elsöprő módon.

A világ legkeményebb embere letette a lantot: 86 éves korában, hawaii otthonában, családja körében elhunyt Chuck Norris. A harcművész és akciófilm-legenda halálhíre megrázta a rajongókat, hiszen még a 86. születésnapján is edzős videóval üzente: ő nem öregszik, csak szintet lép.

Muri Enikő újra rátalált a boldogságra, ráadásul egy olyan férfi oldalán, aki korábban egy másik ismert magyar színésznő életét törte ketté.

Men Sovanara Szovi, Séfek séfe, Michelin-csillag, TV2, pszichológus, konyhai stressz, elődöntő kieső, kambodzsai szakács, pánikroham a konyhán, Wolf András visszatérés, Krausz Gábor, Vomberg Frigyes, tízmillió forintos fődíj
