Rendkívüli fordulat: Majkával és Hajós Andrással élesztheti fel az RTL a Heti hetest
Hajós András is visszaigazol az RTL-hez, miután feladat nélkül maradt a TV2-n? A csatorna is reagált.

Rovat
A Médiahír legfrissebb cikkei a Contextuson.
Hajós András is visszaigazol az RTL-hez, miután feladat nélkül maradt a TV2-n? A csatorna is reagált.

Már látszik a vége a Duna TV egyik legszeretettebb hétköznapi sorozatának, és a dátum sincs messze. A Leyla búcsúja ráadásul nem úgy alakul, ahogy az eredeti török vetítés alapján sokan gondolnák.

Többször elkövették már az elmúlt évek során.

Pénteken derült ki, hogy az ATV megválik a Csatt és a Csatt.2 című produkciók műsorvezetőjétől, Egri Viktortól. Az egykori sportkommentátort állítása szerint szintén váratlanul érte a szerződésbontás, a műsorok alacsony nézettsége szerinte csak egy ürügy volt a csatorna vezetésének arra, hogy elküldjék őt. A tévés most újabb kritikus nyilatkozatot adott távozása kapcsán.

Redditen kezdett terjedni egy lista, amely szerint már össze is állhatott A Nagy Duett idei szereplőgárdája. A TV2 egyelőre nem erősítette meg a neveket, de a műsor tavaszi visszatérése és a zsűri átalakítása már biztosnak tűnik.

A januári szünet után a májusig tartó szezonban az ATV legnépszerűbb műsorvezetői váltásban vezetik a Csatt és a Csatt.2 című vitaműsorokat – derül ki a csatorna közleményéből.

Sok néző úgy érzi, nézhetetlen lett a kedvenc műsora.

A Lakásvadászok, a TV2 új realityműsora 2025 novemberében indult, amelynek a háziasszonya Lékai-Kiss Ramóna. A karácsonyi szünetet követően az első új adás idén január 5-én, vagyis hétfőn került képernyőre. Igen ám, de máris búcsúznia kell a nézőknek a műsortól, a helyét más veszi át a következő héttől.

Elképesztő sikert aratott a Hogyan tudnék élni nélküled? televíziós bemutatkozása. A TV2 programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója, Fischer Gábor Instagram-bejegyzése szerint a produkció 42 százalékos nézettséggel debütált az újév első napján. A kiemelkedő eredményt előrevetítette, hogy a történet folytatása és a hozzá kapcsolódó koncertek iránt is óriási az érdeklődés. Az ötletadó producert is kérdezte a Blikk arról, meglepte-e az újabb siker.

Új műsorvezetővel bővül az ATV Fórum csapata 2026 januárjától. Papp Réka Kinga csatlakozik a közismert interaktív műsorhoz.
