Szlovénia egy haláleset után felfüggeszti a koronavírus elleni Janssen-vakcina használatát
20 éves nő az a nő, akinek halálával összefüggésbe lehet hozni a koronavírus elleni oltását.

Rovat
A Politika legfrissebb cikkei a Contextuson.
20 éves nő az a nő, akinek halálával összefüggésbe lehet hozni a koronavírus elleni oltását.

A felmérést az NPK indította azért, hogy kiderítsék, januártól hány pedagógust és más iskolai dolgozót kell majd pótolni a kötelező oltást miatt.


Néhány napja került Európába.

Nyílt levélben állnak ki az írónő döntése mellett.

Először azonosították a koronavírus új variánsát egy betegnél Európában.

„Én úgy gondolom, hogy az ember a saját életét szabadon kockáztathatja, ez kétségtelenül igaz, tehát mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni” – mondta Lázár a kamerába.

A 16–44 éves korosztályban egyetlen ember sem halt bele a Covid–19-be azok közül, akik mindkét dózist megkapták.

Biztosan van valami logikus magyarázata rá.

Először azt hitték, bútorokat mozgatnak.
