Még a születésnapi tortát is kilopta a hűtőből egy besurranó tolvaj Barcson
Olyan bűncselekményeket is elmondott, amiről nem is tudtak a rendőrök.

Rovat
A Politikahír legfrissebb cikkei a Contextuson.
Olyan bűncselekményeket is elmondott, amiről nem is tudtak a rendőrök.

Értékelése szerint az oltási akcióhét is megmutatta: el lehet jutni az emberekhez, és ezért is örömét fejezte ki, hogy a jövő héten is folytatódik az oltási akcióhét.

20 éves nő az a nő, akinek halálával összefüggésbe lehet hozni a koronavírus elleni oltását.

A felmérést az NPK indította azért, hogy kiderítsék, januártól hány pedagógust és más iskolai dolgozót kell majd pótolni a kötelező oltást miatt.


Néhány napja került Európába.

Nyílt levélben állnak ki az írónő döntése mellett.

Először azonosították a koronavírus új variánsát egy betegnél Európában.

„Én úgy gondolom, hogy az ember a saját életét szabadon kockáztathatja, ez kétségtelenül igaz, tehát mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni” – mondta Lázár a kamerába.

A 16–44 éves korosztályban egyetlen ember sem halt bele a Covid–19-be azok közül, akik mindkét dózist megkapták.
