Csányi Sándor: "A származást a teljesítmény írja felül"
„Nekünk, romáknak, az egyetlen lehetőségünk az, hogy a bennünk rejlő szaktudást a legmagasabb szintre fejlesszük” – mondta Csányi.

Rovat
A Politikahír legfrissebb cikkei a Contextuson.
„Nekünk, romáknak, az egyetlen lehetőségünk az, hogy a bennünk rejlő szaktudást a legmagasabb szintre fejlesszük” – mondta Csányi.

Közleményben reagált a hollywoodi színész a kormánymédia hadjáratára.

Adminisztratív szabálysértésekre hivatkoztak.

Nem először veszik górcső alá a magyar miniszterelnököt. Tavaly kétszer is helyet kapott a műsorban.

Vajon mit szól ehhez Orbán?

A portás közölte: legközelebb rendőrséget hív.

Pedig franciaországi online kereskedelem mindössze 20%-át teszi ki az Amazon.

Egy nap alatt 900 ezer példányt adtak el Obama emlékirataiból.

Az emailt „Toljuk légyszi!” tárggyal írták, a törzsszövegében pedig a „Hazudik az Index és a HVG! Álhír, hazugság!” felkiáltás szerepelt.

„Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni” – mondta.
